KOINONIA 29 REFORMÁTUS BAPTISTA GYÜLEKEZET EGYHÁZSZÖVETSÉGE

Bízalmunk szerint, isteni kegyelem által megtérésre és hitre jutottunk az Úr Jézus Krisztusban (2Tim. 2:25) és átadtuk magunkat neki (Róm.6.13), és hitvallásunk alapján megkeresztelkedtünk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében (Mt 28,19) most pedig, az Ő kegyelmes segítségére támaszkodva, ünnepélyesen és örömmel újítjuk meg egymással kötött szövetségünket.

Együtt fogunk járni testvéri szeretetben (Róm.12:10), amint az méltó a keresztény egyház tagjaihoz (Ef. 5:3), szeretetteljes törődést és éberséget gyakorolva egymás iránt (Zsid 10:23), és hűségesen intjük és bátoritjuk egymást, ahogy az alkalom megkívánja (Lukács17:3).

Ne hanyagoljuk el a közösség összegyülekezéseit (Zsid.10:23), és a magunkért és másokért való imádkozást (Jakab 5:16).

Igyekszünk az Úr tanitásában és intésében nevelni, mindazokat akik gondozásunk alatt állnak (Ef.6:4), valamint tiszta és szeretetteljes példával (2Péter 3:1-2) családunk és barátaink üdvösségét keressük (1Tim.5:8).

Örülni fogunk egymás örömének (Róm 12:15), és gyengéden és együttérzéssel igyekszünk viselni egymás terheit és bánatait (Gal.6:2).

Isten segítségével arra törekszünk, hogy körültekintően éljünk ebben a világban, ellenállva a szentségtelenségnek és a világi vágyaknak (1Pét. 1:14-16), és emlékezve arra, hogy a keresztség által önként eltemetettünk és a jelképes sírból feltámadva, különleges kiváltság és kötelezettség, hogy most új és szent életet éljünk (Róma 6:1-14).

Együtt fogunk dolgozni a hűséges evangéliumi szolgálat folytatásáért ebben a gyülekezetben (1Kor.15:58), miközben fenntartjuk istentiszteletét, szertartásait, fegyelmezését és tanait (1Tim. 6:3-5).

Ellenőrizzük a vének által adott tanítást a Szentírás és gyülekezetünk Hitvallása alapján (Galata 1,6-9).

Vidáman és rendszeresen hozzájárulunk a szolgálat támogatásához, a gyülekezeti kiadásokhoz (2Kor 9), a szegények, árvák és özvegyek segélyezéséhez (Gal.2:10; Jakab 1.27), valamint az Evangélium terjesztéséhez. minden nemzethez (Róm.15:25-27).

Amikor elköltözünk erről a helyről, a lehető leghamarabb csatlakozunk egy másik gyülekezethez, ahol magunkkal visszük ennek a szövetségnek a lelkületét és Isten Igéjének alapelveit (Zsidók 10:25).

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme és Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájunkkal (2Kor 13,13).

Ámen.